Ez az első bejegyzés, amit automatikusan hoztunk létre. Vázlatban van, így csak a blogod tagjai láthatják. Próbáld meg átszerkeszteni, ha sikerült akár törölheted is és kezdődhet a blogolás.
Kérdéseket és észrevételeidet a support@blog.hu címre tudod elküldeni. Jó blogolást!
A blog.hu csapata
Tékozló-fiú figyelmébe: "Jonah Lehrer, Hogyan döntünk?" Különösen a 6. Fojtogató gondolatok és a 7. Agyvita rész
K.-val tudtam, hogy annyira különbözünk, hogy vége lesz.
A rendőr házas volt, az előző szeretője miatt sem szakított, tudtam, hogy nem fog összejönni, végülis úgy is indultunk neki, hogy van első.
Itt más volt, szerelemnek indult, nem szexnek, és basztattál, hogy lépjek. Aztán hátat fordítottál.
Ma az van, hogy nem szeretek senkit és nem nézek fel senkire.
Remélem, hogy ez jó sokáig így fog maradni.
Hamuszürke az arcom... Törékeny, beesett arcú fantomkép, de a szemem ég.
Földöntúli boldogság volt vele, de az utóbbi időben az őrületig szívtuk egymás vérét. Drog kell és alkohol, hogy elviseljem a körülményeket. Szinte minden nap megöltem és minden nap feltámasztottam, hogy vezekelhessen, hogy vezekelhessek és minden nap átéljem azt a mámorító fájdalmat, hogy általam van, belőlem lélegzik, megtépázva a gondolataim, a legszentebb vágyaim.
,,Egyetlen mozdulatodba kerül. Két millimétert kell a csípőddel mozditani, hogy elvesszek..." Sírtam. Ő pedig újra és újra mozdult, hogy utána rámboruljon, magához szorítson és azt lihegje a fülembe: szeretlek.
Előtte évekig csak voltam, nem hittem, hogy újra szerelmes leszek, hogy drogos leszek. Aztán becsapott a villám. Még visszajön álmomban és azt mondja, nem hagy el soha. Fázok ilyenkor és küldöm: menj már, ne hazudj, nyugodj már meg másvalaki ölén, ne kísérts. De nehéz dolog ez. Ilyen fájdalom után azt mondani, jól van. Minden úgy van jól, ahogy van. Tudom, hogy még lángok gyúlnak a szemében, de a szikráit már visszaveri bennem a félelem, az önvédelem és a büszkeség. A befogadó, elnéző, mindent megbocsátó friss érzés, ami most már megvan bennem. Ám még vannak pillanatok, amikor nehéz...
Írok, írok, őrült módjára ütöm a billentyűzetet. Aztán csak üveges szemekkel, gondolatok nélkül meredek magam elé órákig. Napközben ezerrel intézkedek, szét hajtom magam. Aztán megint meredek magam elé, kongó doboz vagyok. Néha pattog még bennem a pingponglabda. Csak azok a kib@szott esték ne lennének a semmi közepén... Már nem úgy érzem, mint legutóbb. Ez teljesen más. Akkor gyenge voltam. Most erős vagyok, akkor is, ha közben mégis gyenge és szétszakadok. Erős vagyok, mert nem gondolkodom. Nem veszek tudomást a dolgokról. Ha nem veszek tudomást róla, akkor az nincs. Akkor is visszatartom a sírást. Medvehagyma-lány meghalt azon éjszakán, mikor elolvasta a levelet. Iván is halott. Medvehagyma-lány által volt. Viszont régi énem, az igazi, feléledt. Nem tudja, hogy mit hoz a jövő, csak azt tudja, hogy szerelmet akar és boldogságot, ÉLETET. Megint bulldózer vagyok, vad és szabad.
Valahogy úgy hozta az élet, hogy előkerült a múltam.
Mintha nem ugyanaz az ember lenne a kezdeti Iván és a pár hete (hónapja?) Iván.
Ég és föld.
Vajon melyik az igazi?
"Ami elmúlhatott, az nem volt igazi szeretet. Csak az előszobája."
Müller Péter
"Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál."
Általában merek, nehezen tudom elfojtani a vágyaim.
Ivánon már látom rég, hogy nem megy. Igyekszik, de nem megy. Sokat gondolkodom azon, hogy ez már a vége-e, de egyszerűen nem érzem azt, hogy végleg vége, vagy hogy megváltoztathatatlan lenne, de azt sem, hogy nem szeret. Tudom, hogy szeret, egyszerűen csak nem akar engem. Már nem figyel, nem válaszol a kérdéseimre, nem bonyolódik beszélgetésbe. Elmúlt. Ez elmúlt. Nem a szerelem, csak a törődés. Fáj nekem nagyon, néha kiborít, elkeserít, depresszióba sodor, de talán mostanra - két kirúgás után - elfogadtam. Fura, hiszen én soha, de soha nem tudok beletörődni semmibe. Pont ebbe törődnék bele? Nem, csak elfogadtam. Vajon mi a különbség a kettő között?
kocsikerékkel álmodni az álmoskönyv szerint:
Érzelemre vágysz; ki vagy szolgáltatva a saját érzeleméhségednek,-alig várod, hogy találj valakit, akibe beleszerelmesedhetsz; képes vagy óránként mást gondolni ugyanarról a személyről, ügyről
