"Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál."
Általában merek, nehezen tudom elfojtani a vágyaim.
Ivánon már látom rég, hogy nem megy. Igyekszik, de nem megy. Sokat gondolkodom azon, hogy ez már a vége-e, de egyszerűen nem érzem azt, hogy végleg vége, vagy hogy megváltoztathatatlan lenne, de azt sem, hogy nem szeret. Tudom, hogy szeret, egyszerűen csak nem akar engem. Már nem figyel, nem válaszol a kérdéseimre, nem bonyolódik beszélgetésbe. Elmúlt. Ez elmúlt. Nem a szerelem, csak a törődés. Fáj nekem nagyon, néha kiborít, elkeserít, depresszióba sodor, de talán mostanra - két kirúgás után - elfogadtam. Fura, hiszen én soha, de soha nem tudok beletörődni semmibe. Pont ebbe törődnék bele? Nem, csak elfogadtam. Vajon mi a különbség a kettő között?
