Írok, írok, őrült módjára ütöm a billentyűzetet. Aztán csak üveges szemekkel, gondolatok nélkül meredek magam elé órákig. Napközben ezerrel intézkedek, szét hajtom magam. Aztán megint meredek magam elé, kongó doboz vagyok. Néha pattog még bennem a pingponglabda. Csak azok a kib@szott esték ne lennének a semmi közepén... Már nem úgy érzem, mint legutóbb. Ez teljesen más. Akkor gyenge voltam. Most erős vagyok, akkor is, ha közben mégis gyenge és szétszakadok. Erős vagyok, mert nem gondolkodom. Nem veszek tudomást a dolgokról. Ha nem veszek tudomást róla, akkor az nincs. Akkor is visszatartom a sírást. Medvehagyma-lány meghalt azon éjszakán, mikor elolvasta a levelet. Iván is halott. Medvehagyma-lány által volt. Viszont régi énem, az igazi, feléledt. Nem tudja, hogy mit hoz a jövő, csak azt tudja, hogy szerelmet akar és boldogságot, ÉLETET. Megint bulldózer vagyok, vad és szabad.
Valahogy úgy hozta az élet, hogy előkerült a múltam.
