Vég nélkül bukkannak fel az emberek a múltamból. Akkor még sokat jelentettek, most már "csak" "talán valamit".

Ma meglátogattam Enci barátnőmet. Nagyon megölelt, úgy fogadott. Amikor eljöttem, akkor is nagyon megölelt. Mintha most találkoztunk volna utoljára, úgy viselkedett. Mondta a gyerekeknek, hogy most elmegyek messzire, egy ideig nem találkozunk. Szegények ötpercenként jöttek be valami kérdéssel, a játékot megszakítva, és össze-vissza ölelgettek, puszilgattak. Nóri is, Lili is. Lili különösen, pedig őt nem is régóta ismerem, nem találkoztunk sokszor. Furcsa volt, ahogy a kislányból előjöttek az érzelmek, furcsa volt, hogy egy majdnem idegen ötéves gyerek össze-vissza ölelget és összepuszilgat, mert azt hallotta, hogy nem találkozunk most sokáig.

Feleslegesnek éreztem magam, de most, hogy látom a szomorúságot és a féltést a számomra fontosak szemében, kezdem azt hinni, hogy talán mégsem voltam felesleges.