feketebaba

Ha tudnád, hogy mennyire félek, talán eljönnél és átölelnél...

A minden évben szokásos évértékelőmet már hetek, vagy inkább hónapok óta halogatom. Nincs miről írnom, nincs nagyon mit feldolgozni, mert nem történt nagyon semmi és nincs hajtóerő, így nincsenek igazi tervek sem. A tavalyelőttről hozott ballasztokat azóta sem tudtam letenni.

A tavalyi évben meghatározó volt az ingatlankeresés és a gyerek lelki egészségének megőrzése és fejlesztése, ezért lettem játékterapeuta, gyermek coach és a rajzvizsgálati szaktanácsadó képzést is ezért csinálom, ami már az elejétől fogva sok sok megvilágosodást és választ adott.

Csalódottság, reménytelenség és erőtlenség, kimerültség van. Súlyos szavak, súlyos érzések, remélem, hogy kipihenek, kiírok, kibeszélek, kizongorázok-gitározok-csavargok belőle egy nagy részt a napokban. Tudom, hogy nem ez a legjobb gyógyszer.

Dolgoznom kellene, de az sem megy, mert nem vagyok hatékony néhány hete, mindent csinálnék, közben semmivel sem haladok, keresem magam teljes önbizalomhiány kíséretében. Másrészről van bennem egy hajtóerő, egy kielégíthetetlen kíváncsiság és tanulásvágy, ami által folyamatosan fejlődök, de közben szétszórom magam, mert mindent nem lehet csinálni. Valahogy választanom kell, vagy összehangolni, hogy hogyan férnek össze ezek. Gyanítom, hogy az a baj, hogy most teljesen megborult az egyensúly, a gyerek-házimunka elviszi a fókuszt teljesen, nem tettem a munkára és a szerelemre eleget. Utóbbit most inkább nem elemzem, az egy külön etap lesz. 

A születésnapi üzenetek megint hozták a meglepetéseket, azaz, hogy akitől kézenfekvő lett volna, nem jött, akitől nem számítottam, jött. Semennyire nem motivál most, eddig mindig szeretettnek éreztem magam ezektől, de most üresen hagy. Egyedül Iváné töltött el valami miatt melegséggel. Őszintének és szeretetteljesnek éreztem, talán a megszólítás miatt.

Ha reálisan próbálok nézni előre, akkor a legnagyobb sikereket, töltetet két fronton érhetem el: az egyik, hogy jól nézek ki, a másik, hogy eljárok egyetemre, tanulni és tanítani és szakmailag is fejlesztem magam, ez is önbizalmat fog adni. Milyen hiányt próbálok betölteni papírokkal? Ez volt az egyik kérdés Ágostonnal és a Századossal. Már tudom a választ.

Következményes kérdés, hogy mit tanuljak, erre talán a coaching fogja megadni a választ és az önismeret. A PHD annyira bennem van, mint anno az MBA, tudtam, hogy azt meg kell csinálni a lelki békém érdekében. Eddig csak profitáltam belőle, egyetlen hátránya, hogy ad magam felé egy elvárást, úgy érzem, hogy MBA-sként nem adhatom alább egy bizonyos szintnél. Vajon a doktori mit fog hozni? Vizsgastresszt biztos. Andris szerint felejtsem el. Sokszor igaza van, de ha nem megyek, akkor nem lesz megnyugvásom. Nem tudok választani, a coachingot is magasabb szintre kellene emelnem, emellett mérnök is akarok lenni. EBK szakmérnök, vagy biztonságtechnikai mérnök, két évembe telne, nem érzem megugorhatatlannak, ezt sorolom harmadjára. Csinálok azért egy swotot. 

Legfontosabb teendők az évre:

1. Találni egy házat és felújítani, vagy építeni egy újat

2. Bombanő projekt: egészséget megtartani, sokat sportolni a beachbodyért, a két plasztikai műtéten túlesni.

3. Egyetemi jelentkezést nem elfelejteni, phd + choaching. Itt feladat, hogy kibírjam, hogy Veszprémbe kell járni és hogy el tudjam kerülni a Századost.

4. Tanácsadó vonalat májusra rendbe tenni - új weblap, új iroda, új program

5. Kitalálni, hogy a játékterápiából mit lehet kihozni, úgy csinálni, hogy ne vegye el túl sok időmet.

6. Nem fontossági sorrendben írva a pontokat: még a gyerek kérdés is nagyon nagy fókusz, a lelki és fizikai egészség, kiegyensúlyozott napirend, közösségbe járás.  Ehhez a költözés segítséget fog jelenteni érzésem szerint.

7.  Az 5.-6 pontot ahogy írom, jönnek a megérzések, hogy az idén is folyamatosan ki fognak billenteni a tervezett útról állásajánlatok, multis csábítgatások.  Reálisan gondolva úgy látom, hogy ez most nem időszerű. Talán jövőre, vagy később, mindenesetre bíztató az atipikus foglalkoztási trendek erősösödése, változása. Most azt mondja egy hang elég hangosan, hogy "engedd el a multit, nem a te utad, már nem, lezárult egy szakasz". Látom és érzem magam egy közös vállalkozásban a Dokimmal (nem tudom leírni a nevét, mert még az is fáj). Ezt is el fogjuk baszni.

Vígasztalásul emlékeztetnem kell magam arra, hogy mindig jönnek lehetőségek, a holnap hozhat mindig valami jót, amire nem számítok.  Ez már bebizonyosodott.

8. Nagy figyelmet kell fordítanom a kapcsolataimra, a szeretem emberekkel sokat kell találkozni és ápolni ezeket. 

Magánéleti vonalon adok még 2-3 hetet, hogy lecsendesedjenek a dolgok, bennem is. Ami biztos, hogy stabilitásra, szenvedélyre és minőségi szexre szükségem van a létezéshez. Nem tudom, hogy ez hogyan fog realizálódni, mert nehezen veszem le a szkafandert, mindig kiderül, hogy hideg van nélküle, de most átadom magam a Gondviselésnek.

Andris a racinális antispiri dokim addig szekált, amíg felhívtam az újdonsült jófej ismerősét, aki csinált nekem egy személyiségelemzést. Annyi a lényeg, hogy megerősítésre került a kronobiológia által is az, hogy nekem mindig mozgásban kell lennem. Ezen kívül az is, hogy nagy változásban vagyok, mondjuk az állítólag 2028-ra van írva, de én ugye sosem tudok várni. Nagyon szeretném azt, amit leírtam tegnap a Századosnak, hogy a feltétel nélküli szeretet a legfőbb cél és hogy igazából érzem azt egy jó ideje, hogy megbölcsültem kicsit (nagyon máshogy látok dolgokat, és nagyon máshogy kezelek, mint pár éve).

A másik nagy megerősítés, hogy nekem nagyon kell a felfokozott szexuális élet és a nagy pörgés. Andris ebben partnerem. Mármint a pörgésben. Mi hasonlóképpen mozgunk, de bármennyire is másképpen gondolják a körülöttem lévők, eszünkbe sem jut kavarni. Teljesen feleslegesek a féltékenységi jelenetek.

A jóképű Százados fizimiskáját életem végéig tudnám bámulni. Ő nem pótlék. Ennyit erről.

Holnap megyek intimplasztikára. Fogalmam sincsen, hogy mit kompenzálok. Biztos azt, hogy anyámnak sosem volt jó semmi, amit csináltam, így most nekem sem jó semmi magammal kapcsolatban. Bár szánalmas dolog szerintem harminciksz évesen még mindig az anyámmal takarózni. Nem is akarok. Egyszerűen csak vágyom a jóra és tudom, hogy ahhoz nekem is jónak kell lennem.

Para van, Ágostonnak el sem merem mesélni, de rohanhatok majd a műtőből a terápiára. Biztos írtam már és biztos, hogy le fogom írni még ezerszer, hogy Ágoston egy áldás, imádom, qrva jó, hogy van. Elképesztően intelligens és nagy tudású. Köszi, Andris.

Tudom, hogy a sikerekhez sok jó szex és szerelem kell, de a biztonság is. Kérem mindet. És békét és sikereket is. Nagyravágyó vagyok. 

Nem vagyok normális, de én szeretem ezt. Imádok élni... :) 

Vannak időszakok, vagy nagy változások az ember életében, amikor jól esne bizonyos emberek közelsége. Ezek az emberek elérhetőek, és mégsem. Vagy azért, mert fizikálisan távol vannak, vagy azért mert falakat húztunk egymás közé. Mégis napról napra beférkőznek az ember gondolataiba. Azt a levelet mégsem küldjük el és nem nyomjuk meg a telefonon a zöld gombot. 

... hogy kezdek feltámadni. Az elmúlt három év nagyon meghatározó volt az életemben. Végre helyemre kerültem M. születésével. Van kit szeretni, úgy igazán, kockázatok nélkül, időtlen időkig. Ezzel az egyensúly is beköszöntött. Egyébként nagyon szuper kis faszi. Igazi ajándék, az élet nagy ajándéka... El kellett telnie három évnek, hogy elkezdjen forrni a vérem. Ez magával hozta azt, hogy villantottam egy három ötösből álló diplomát, aminek a negyedik része (a sokéves átlag) is majdnem ötös lett, de csak majdnem, azért nem lett kitűnő, csak jeles. Nagyon büszke vagyok és nagyon boldog is.

Ehhez a sikerhez azért kellett az Elnök Úr is, aki amellett, hogy cégcsoportot vezet, egy metál gitáros, nem is akármilyen. Persze, hogy lenyomoztam, amikor megláttam a nevét a vizsgabeosztás tetején. Azonnal becsapott a villám és ráparáztam, vagy egy hónapig az volt a legnagyobb bajom, hogy mit vegyek fel, aztán pedig, hogy nehogy beégjek. Az éjszakákat metálzene hallgatással töltöttem és szakmáztam, de az ötöshöz nem csak ez kellett, hanem az is, hogy nagyon működött a kémia. Gondolom az osztályozásba a dékánnak és az oktatási igazgatónak is volt beleszólása.... de abba, hogy brillírozott az agyam és vitt a flow, abba nem, ahhoz nem volt közük. Jó volt újra élni egy kicsit. Illetve még mindig tart. Meg is írtam neki, hogy nagyon köszi, hogy inspirált, és úgy vettem észre, hogy jó néven vette a levelem, mondhatni értékelte :) A flow azóta is sodor, úgyhogy várható ebből még egy hosszabb távú együttműködés. Tisztán szakmai persze, férjes asszony lévén másról nem lehet szó, de azért az sem rossz. Agyfetisiszta vagyok. Meg gitár fetisiszta. Azt hiszem, hogy az énidőmből pakolok az edzésen kívül gitározásra is. Egyszer majd hátha bevesznek a csapatba. :D Azért ezt csak halkan mondom, mert simán meglehet, általában alul szoktam kívánni, nem túl, szóval... :D

Attól függően, hogy mi lesz a sorsom a gályán, lehet, hogy a doktorit is bevállalom. 

Megvárom, hogy leteljen az egy hét, nagyon max a kettő, aztán valószínűleg írok.

A blog pedig költözik. Még nem tudom, hogy hova, de ez itt annyira nem pálya, nem igazán a barátom ez a felület.

Nem olvasom vissza a pirosakat, marad így, ahogy van, rohanok edzeni, vissza kell hoznom a formám. Is.

Firkálgatok, csak úgy. Most nincsen miért nyígni, bár megint magas hőfokon égek.

Továbbra is vezetés közben vannak a legjobb gondolataim, de mivel közben nem tudok írni és mire hazaérek elfelejtem, kuka az egész.

Ma találkoztam HDS Jánosunkkal, nagyon megörültünk egymásnak, el is kezdte mondani Párizst. Igen, jó volt Párizs, nagyon jó. Mostanában még nem megyek oda, de változatlanul imádom. Aztán dr. R-rel is traccsoltam kicsit. Ténylegbarát, nagyon szeretem (barátként). A társat már kiválasztottam, ő is engem. Nekünk együtt a legjobb, ez bebizonyosodott az elmúlt hónapok során. Van egy kis lelki borulásom most. Túl fáradt vagyok, a vizsgaidőszak agyilag teljesen lestrapál. IR gyógyszerem is abba kellett hagyni, mert sikerült összeszednem a stessz miatt (meg mittudoménmimiatt) valami nyombélgyulladást, vagy hasonlót. Majd kiderül pontosan. Minden esetre hiányzik, mert így állandóan éhes vagyok és hypozok, ja és hízok is emiatt. Most már csak a munkastressz van, azt is kezelem valamennyire. Főleg mióta Doboz Póni szabin van és tudok haladni a feladatokkal. Ha FCC lemegy, utána hatalmas nagy tengerpartozást csapok és végig tolom a nyarat buli vonalon. 

Iván azért még sokszor eszembe jut. Már máshogy gondolok rá. Ma egész nap szexeltem volna. Nem ő hiányzik, hanem ahogy vele, az, amilyen vele volt. C hulla fáradt, ez a vonal most nem tud fejlődni-kiteljesedni. Döntöttem, választottam, ki kell tartanom és türelmesnek lennem. Mindenesetre semmi kedvem maszturbálással tölteni a mézesheteim, sem az addig tartó időt. Meg utána sem.

Jó, hogy A-val mostanában elég sokat kommunikálunk. Szeretem a társaságát, de ki kell tartanom. Hűségesnek kell lennem és higgadtan élni. A sportban kellene kiteljesednem. Egyelőre nincs erőm megmozdulni, de mostanában már tettem nagy sétákat, fokozatosan fel kell hoznom magam.

Újabban imádom a Balatont és mindent megteszek, hogy minél többet járjak arra. 

Ma is voltam. Tetováltattam a szemhéjam. Gyönyörű lett, nem bántam meg akkor sem, ha közben majd betojtam, úgy fájt. Nem baj, szépülnöm kell, mostanában szörnyen lelaktam magam.

Jó lesz ez, megcsinálom! És a céget is, aminek a terveivel már annyit dolgoztam...

Még mindig nem találtam ki, hogy hova költöztessem a blogot. Ez most már nem annyira tetszik. Már nem én vagyok. Nem esik jól ide írni. Meg fog oldódni ez is.

Holnapra egész napos tespedést tervezek, pl. szeretnék végre azt olvasni, ami érdekel, vagy főzni valami finomat, diétakompetenset.

Közben Ákost hallgatok...

... holnap megyek vizsgálatra. Fogalmam sincsen, hogy miért vagyok kiborulva. Tudom, hogy NEM VAGYOK RÁKOS! Amúgy, ha az lennék sem érdekelne, tudom, hogy nem fogok meghalni még jó sokáig. Elpusztíthatatlan vagyok. Még saját magamnak is. 

Mostanában sokminden van a fejemben. Főleg, amikor vezetek. Talán diktafonoznom kellene.

Mi van amúgy? I. minden nap a fejemben jár. Kinyírt. Már nem vagyok önmagam.

C. szeret, nagyon szeret. Megkérte a kezem. Néha jó. Minden rendben, érzelmi, anyagi biztonság... Szeret, nagyon. 

Ez nem én vagyok...

https://www.youtube.com/watch?v=NuX-QutHpcg

Ha tudnád, hogy mennyire félek, talán eljönnél és átölelnél...

Szépen felvettem a szkafandert és a biztonság kedvéért még az ajtókat, ablakokat is bezártam.

... hogy talán ma (2014.06.27.) volt a diplomaosztója.

Ugye a balesethez semmi köze? Remélhetőleg jól van.

Sokminden eszembe jut régről. Össze-vissza, nem időrendben. Néha a fürdőkád mellett jelenik (ik-es ige?) meg, néha kifli evés közben, néha mikor nézem mások pocsék helyesírását.

Néha egy-egy exe bukkan fel. Ma pl. pj. Ilyenkor valahogy megértem, hogy miért nem. Mindegyik egy bányarém volt, teljesen kilógtam a sorból. Lehettem volna az utolsó, a legjobb. Képes lettem volna rá így is, úgy is. Nem én lettem, már nem hibáztatom magam. Tudom, hogy nem vagyok rossz, csak egyszerűen nem akarta, nem kellett volna erőltetnem, nem szabadott volna hinnem.

A képeimről megint sugárzik, hogy baszatlan vagyok. Egyszerűen nem találok senkit, akivel működne a kémia. Olyat találok, aki tetszik, de az kevés. Lobogni és bizseregni akarok tetőtől talpig és megremegni, a fellegekben járni. Ő nemcsak a testemnek hiányzik, hanem az agyamnak és a lelkemnek is. A régim hiányzik legjobban. Két kérdés gyilkol: Hogy lehettem ilyen hülye, hogy így bedöltem? és Hogy változhatott így meg? Ambivalencia.

Szerettem volna, ha a páromnak és a társamnak érzi magát.

A sors pikantériája: az első közös képünk akkor készült, mikor már nem voltunk együtt. Tényleg nem vagyunk együtt? Nem mondta ki, végre először megkímélt. Pedig egyszer ki kell mondani, el kell varrni a szálakat, de még nincs itt az ideje.

Még mindig szeretem. Eddig Tőle kaptam a legtöbbet így is, úgy is. Nem tudok úgy élni, hogy nincs, hogy nem jön többet, hogy számomra nem létezik. Csak úgy tudok, hogy itt volt és amikor gondolkodom, akkor azt gondolom, hogy nemsokára hazajön.