Egyedül vagyok egész hétvégén. Az éjszakák még a nappaloknál is rosszabbak. Félek, vagy mi. A félelmemnek nincsen tárgya, nem tudom, hogy mitől félek. Talán nem is félek. A filozófiában ezt hívják szorongásnak. Egész nap filmeket nézek. Szar idő van. R. egész nap franc tudja, hogy merre. A. a családjával. Majd este jön. Ahogy a barátnőm is. Csakhogy én akkor nem leszek elérhető.
Megint "küzdök a démonokkal". Egyre erősebbek. Vajon hány évem van még? Vagy talán már csak hónapok? Napok?
Igaza van E-nek. A férfiak nem választják az öngyilkosságnak a gyógyszerezős változatát. Inkább az autóval kamionnak, vagy betontámfalnak rohanósat.
Én sem fogom soha megengedni magamnak azt, hogy gyógyszeres, vagy akasztott hulla legyek. Soha, senki nem gondolhatja rólam, hogy kinyírtam magam. Inkább megteremtem magamnak a helyzetet, hogy úgy szabadulhassak meg ettől, hogy fizikailag ne legyen szándékos. Vagy legalábbis senki ne gondolja azt, hogy az volt. Akár még én se... Nem leszek öngyilkos, csak bátor.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom mondani, hogy a naplóm a legjobb barátom.
Nem baj, ha ezt rajtam kívül senki nem érti.
És kommentet sem kérek hozzá.
