feketebaba

...amikor a legcsutásabbnak érzed magad, van aki akkor is szépnek lát. :)

Szívmelengető telefon volt kolléganőtől.

A legjobbkor.

Nyihha :)

Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi lehet a legfontosabb kapocs egy párkapcsolatban, és végül egy dolgot találtam. Ez pedig a spontán bizalom. Amikor két ember úgy találkozik, mintha "beléjük csapott volna a villám", kölcsönösen tudnak rajongani egymásért, felnéznek a másikra, és ha szükséges, akár tűzbe is mennek a társukért. Ilyenkor a spontán találkozásból kölcsönös, spontán bizalom jön létre.

De vajon a másik villámcsapás miért van? Igen, az a villámcsapás, amikor a bizalom ahogy jött, úgy megy. (Nem célzás.)

Ez szólt reggel a rádióban:

https://www.youtube.com/watch?v=cbxxkwBQk_o

Eszembe jutott, hogy amikor egyszer ezt hallgattam munka közben, akkor még táncoltunk is a csámpáslábú boss-szal. Bejött az irodába, meghallotta a zenét és megpörgetett egy kicsit. De csak kicsit, mert akkor még kezdő táncos volt (kezdőnél és csámpáslábnál nem is jutott tovább). Csak úgy pörgött a kisszoknyám... :) Jó volt az az időszak, szerettem nagyon. Hiányzik az a társaság. Öreglányok (boccs, úrinők) voltak a keménymag, meg Béluska. A végére már nagyon belejöttek és velem énekelték az eddát és rázták a fejüket erre: https://www.youtube.com/watch?v=7ykWgiZVJe0, meg még néhány éppen divatos, pörgős számra. Full hangerő mellett dolgozott a beruházás. Volt pörgés, volt vidámság és hülyülés. Forever love!

És ők is szeretnek engem, pont tegnap mondták. :)

Nem szeretek az elmúlt dolgokra gondolni, nem szeretek nosztalgiázni. Abban a pillanatban jó, de aztán sokkal rosszabb. Nem szabad hátrafelé nézni, még a szép dolgokra sem. Csak a jövőre, a vágyadra, amiről ódákat zengesz másoknak, míg az őrületbe nem kergeted őket, arról a vágyról, ami életben tart addig, amíg be nem teljesül, minekután gyorsan keresel is egy másik vágyat.

Az viszont tény, hogy ha jó vagy valakihez, a legritkább esetben lesz köszönet a jutalmad. Legyél jó, de ne legyél szomorú, ha ezt nem értékeli más. Az élet egyszer biztosan kárpótol.

... amikor nem gondolkodva, rutinszerűen haladsz, teszed egyik lábad a másik után, pont ugyanazon az útvonalon, mint tegnap, meg tegnapelőtt, meg már sok napja. Rálépsz a mozgólépcsőre, egyszer csak éles fájdalmat érzel, a bokád tekeredik, a bőr csizmád hasad, a kövekező pillanatban pedig pánikszerűen próbálod kiszabadítani a tűsarkad a mozgólépcső rácsából, miközben a lábfejedből ömlik a vér, a lépcső vége pedig vészesen közeledik...

Ez akkor a legszarabb, amikor reggel, munkába menet történik, nem munkából hazafelé.

Egy rendes női táskában van egy pár tartalék tűsarkú is, így nem kell szakadt, véres bőrcsizmában tárgyalni menni. Hogy fáj-e? Nem fáj, mert amiről nem veszünk tudomást, az nincsen...

https://www.youtube.com/watch?v=SgM3r8xKfGE&feature=related

Az évtized vicce:

sms E. K.-tól, igen attól az E. K.-tól: "Nem vagyok nagyravágyó, de téged nagyon akarlak!"

Hát ez kurva jó... Nagyon vicces, vagy inkább röhejes. Idióta barom.

Valamit viszont ismét megtanultam:
Az ember azért találta fel az üvegajtót, hogy a Jóisten nagyokat röhöghessen azt látva, hogyan pattannak vissza róla azok, akik nagyon komolyan veszik az életet.

...én csak akkor tudom jól érezni magam, amikor úton vagyok, amikor a jövök-megyek-intézkedek életet élem.

Ma is élhettem a "perverziómnak", megcsináltam a polgárpukkasztást. Sőt, mint kiderült, amikor Angliában voltam és nem csináltam semmit, akkor is csináltam és pukkasztottam egy-két célszemélyt. Jó, hogy nem tudnak kiszámítani. És az is jó, hogy tartanak tőlem, tudják, hogy mi mindenre vagyok képes. Ebbe beleértendő az is, hogy mit jelent, ha nem csinálok valamit, nem csak az, ha csinálok.

Mostantól szépen kussolok és csinálom az edzéstervet, amit a tizenöt gyúrós keménygyerek állított össze nekem, mert azt akartam és mert még mindig odavannak értem.

Sokat gondolkodtam és nyomoztam, hogy van-e bennem zsidó, vagy cigány vér, de csak arra jutottam, hogy magyar vagyok, egy icike-picike illír beütéssel talán. Szóval nem tudom, hogy honnan a természetem. Olyan vagyok, mint a forgószél. Nem tudni, hogy honnét támadok és mikor, de azt sem, hogy milyen erővel. A lényeg, hogy a jó oldalon állok. Aki pedig nem tudja, hogy jobb jóban lenni velem, mint nem, az a szegény pára majd megtudja. Csak egyet nem szabad tennem: leigázni lelkemet erővel. Ja és kerülnöm kell az unalmat. Ezen a hétvégén belevetem magam az életbe és erősödök, kezdem visszanyerni a "fényemet". Ha valaki meg merészeli zavarni ezt a folyamatot, annak nyekk. (Csak úgy szólok.)

Nagy kérdés, ami sok embert foglalkoztat: Ha én pesten dolgozom, akkor mit keres állandóan a városi rendőrkapitányság előtt a kocsim.

Mit? Mit?

Na, vajon mit dolgozom?

Hát ha azt tudnátok, drágáim... Gondolom nemcsak Csárliékat foglalkoztatja rohadtul a kérdés, hanem a piriputtyot is.

Ma láttam azt a pasit, aki felszedett az útszélen, hogy ne kelljen negyven fokban végigbillegnem a tűsarkúmban az irodáig.
Az első napom volt az első főállású munkahelyemen, bár akkor még csak gyakornokként funkcionáltam. Szidtam neki a rendszert, mint a bokrot, mondtam, hogy "járjon csak le a gyakorlatom, ide többet be nem teszem a lábam, de lehet, hogy már holnap sem jövök, akkor sem, ha nem lesz diplomám", aztán lehúztam még ott kb. öt évet.
Az első találkozásunk óta majdnem hét év telt el, most láttam életemben másodszor és megismertem.
Egyébként pocsék az arcmemóriám. Talán azért jegyeztem meg, mert akkor nagyon-nagyon jól esett, hogy összeszedett.
Kivételesen ma is gyalogoltam. Fura véletlen.

I could never forget The way you held your arms around me I guess I have to admit I was afraid to end up lonely Can't imagine life without you Cause I don't wanna have another lover Yes I adore you But I won't be coming back Did it make you feel good to see me hurt ...to see ...