...én csak akkor tudom jól érezni magam, amikor úton vagyok, amikor a jövök-megyek-intézkedek életet élem.
Ma is élhettem a "perverziómnak", megcsináltam a polgárpukkasztást. Sőt, mint kiderült, amikor Angliában voltam és nem csináltam semmit, akkor is csináltam és pukkasztottam egy-két célszemélyt. Jó, hogy nem tudnak kiszámítani. És az is jó, hogy tartanak tőlem, tudják, hogy mi mindenre vagyok képes. Ebbe beleértendő az is, hogy mit jelent, ha nem csinálok valamit, nem csak az, ha csinálok.
Mostantól szépen kussolok és csinálom az edzéstervet, amit a tizenöt gyúrós keménygyerek állított össze nekem, mert azt akartam és mert még mindig odavannak értem.
Sokat gondolkodtam és nyomoztam, hogy van-e bennem zsidó, vagy cigány vér, de csak arra jutottam, hogy magyar vagyok, egy icike-picike illír beütéssel talán. Szóval nem tudom, hogy honnan a természetem. Olyan vagyok, mint a forgószél. Nem tudni, hogy honnét támadok és mikor, de azt sem, hogy milyen erővel. A lényeg, hogy a jó oldalon állok. Aki pedig nem tudja, hogy jobb jóban lenni velem, mint nem, az a szegény pára majd megtudja. Csak egyet nem szabad tennem: leigázni lelkemet erővel. Ja és kerülnöm kell az unalmat. Ezen a hétvégén belevetem magam az életbe és erősödök, kezdem visszanyerni a "fényemet". Ha valaki meg merészeli zavarni ezt a folyamatot, annak nyekk. (Csak úgy szólok.)
Nagy kérdés, ami sok embert foglalkoztat: Ha én pesten dolgozom, akkor mit keres állandóan a városi rendőrkapitányság előtt a kocsim.
Mit? Mit?
Na, vajon mit dolgozom?
Hát ha azt tudnátok, drágáim... Gondolom nemcsak Csárliékat foglalkoztatja rohadtul a kérdés, hanem a piriputtyot is.
