Próbáltam normálisan, békével. Azért rúgott belém mégegyet, természetesen meg kellett írni, hogy egy másik nőnek kell a kártya. Hát... Úgy érzem magam, mint amikor K. visszakérte tőlem a gyűrűt, amit adott, aztán az anyja ujján láttam viszont. Pipa vagyok magamra, csak magamra. Meg kellett várnom, hogy idáig eljussak, nem értek magyarul még mindig. Akkor most tessék. Lehetett volna másképpen is. Azt hiszem, hogy ez nem csak rajtam múlott. Van, akivel lehet normálisan, van akinek kell a balhé. Hát nekem aztán nem kell, úgyhogy... Aztán mindenki szagolja azt a virágot, amit szakított. Én is, ő is, meg mindenki. Majd meglátjuk, hogy hosszútávon ki jár jobban.
Egyébként magamra sem ismerek. Amilyen kis szelíd voltam az elmúlt évben, most pont annyira be vagyok vadulva.
Persze, rám lehet tolni a felelősséget, de most már tudom, hogy nem követtem el hibát, nem rontottam el semmit, ha a csillagokat hoztam volna le az égről, akkor is pont ugyanez lett volna a vége. Max fél évvel később.
