Országos barátnőmnek, Bözsinek (aki amúgy Regina) megszületett a kislánya. És én most nagyon boldog vagyok.
(Tök olyan, mintha vágyakoznék én is egy gyerek után...)
Fura, hogy milyen érzéseket hozott ki belőlem ez a hír. Basszus, a barátnőmnek gyereke született, annak a hülye picsának, akivel együtt ültünk középsuliban a legutolsó padban és együtt presszíroztuk azt három szerencsétlen fiú osztálytársat, a tanárokról nem is beszélve, együtt gyűjtöttük az igazgatóikat és együtt leskelődtünk a pasijaink után elbújva az utcán, mint a nyomozók. Doszpot Regi és Doszpot Sziszi. Aztán kilépett a komoly kapcsolatából és évekig nem találta a helyét, nem volt senkije egy-két nem hozzá való paprikajancsin kívül, akikbe mindig bele akart halni, aztán a drogos évek, amikor a bombanő úgy nézett ki, mint egy háromnapos vizihulla és amikor legutóbb jött, mert a pasija mégsem szakított a menyasszonyával, hanem inkább vele, én pedig akkor K-val éppen, feküdtünk a kéjlakos franciaágyon a rózsaszín szobámban, bámultuk a plafont és együtt sirattuk a szerelmeinket. Aztán a pasi rájött, hogy nem tud nélküle élni, összebútoroztak és most megszületett a baba. Ő megtalálta a helyét. K. is megtalálta a helyét, már neki is van gyereke, én pedig lógok a levegőben. Át kell értékelnem az életem, meg kell ismernem magam, hogy rájöjjek, hol hibáztam. És türelemmel kell lennem. Úgyhogy most szépen el fogok mászkálni Paksra babázni. Szét fogom csókolgatni a kiscsajt.
