A régi blogomat olvasgatom. Akkor is hülye voltam, hülyeségeket csináltam, de a hülyeségeim mindig kiszedtek a gödörből. Jó, hogy feljegyeztem őket, most újra előszedhetem azokat a módszereket. Pl. minden szerelmi bánatomat követte egy tetkó, vagy piercing. Most egy intim piercingre pályázom. Már azt is sejtem, hogy ki fogja megcsinálni. :D
Furcsa szembesülni azzal, hogy mennyit változtam egy-két év alatt, hogy mennyire más dolgok lettek fontosak. Mégis jó olvasni, erőt ad, jó emlékezni, jó felidézni, a mondatok előhozzák a képeket és az érzéseket is. Minden mondatot tudok érzéshez kapcsolni, sőt még azt is meg tudom mondani egy-egy mondatból, hogy akkor éppen milyen ruha volt rajtam és hol írtam a bejegyzést, színeket és illatokat tudok kapcsolni. Ja és ami a legfontosabb: azok a dolgok, amelyek akkor őrülten nagy problémának és fájdalomnak számítottak, most már csak nevetséges kis történetek, amelyek segítenek túlélni, mert látom, hogy akkor sikerült, most is sikerülhet, pont úgy, vagy még úgyabbul, mert összefüggéseiben látva ki lehet hagyni mozzanatokat. Viszont a tetkó, motor, adrenalin minden formában, na, az segít, ez bizonyos, hogy nem változott.
Viszont már más a cél. Szerelem, család, gyerekek, béke, biztonság, harmónia.
Addig is, amíg a szerelem betalál az ajtón, vagy betalálok én a szerelem ajtaján, addig munka, karrier és piercing, meg tetkó. Csak attól tartok, hogy jó sok tetkóm lesz, ami a karrierem rovására megy majd. (hehe :D)
Nem sietek, nem szabad elkapkodni. A boldog, fájdalom nélküli szerelemet hívom magamhoz, a földöntúli a boldogságot, csak egy kicsit más formában, mint ahogy eddig megéltem. De kurva nehéz!!!!!!
Most azért imádkozom, hogy legyen erőm a karrieremmel foglalkozni és a sok munka lendítsen át a fájdalom és magány érzésén. A fájdalom előbb utóbb csökken, a széttépettség érzése viszont megmarad. A magány pedig pláne. Akkor is, ha minden második méteren ismerősbe botlom az utcán. A kurva magányos esték az egyetlenek, amelyeket mindig a társaságomban üdvözölhetek. Talán a nyár segít ezen. Mert eltolják a felhőket és csak a napot fogom látni.
Bár most nem látom az angyalaimat, tudom, hogy itt vannak, érzem az illatukat. Azt a fantasztikus, vaníliára hasonlító illatot. Hívtam őket, hát segítenek.
