A sötét múlt
Ötödszörre, de még az is lehet, hogy hatodszorra sikerült szakítani. Nagyon sokáig készültem rá. Tudtam, hogy nem működik, nem fog működni sosem. Először vártam, hogy hátha valaki kiránt belőle. Egyszer majdnem ki is szedett J., de azt a lehetőséget elszalasztottam, miatta. Utána javult a helyzet, de elvágyódtam, ahogy ő is elvágyódott. Elkezdtem tudatosan leépíteni magamban. Tudtam, hogy lépni kell és be kellett látnom, hogy ezt a lépést senki nem lépheti meg helyettem. Léptem egy nagyot és belehaltam, de a haláltusámban is rendíthetetlen voltam, makacs, hajthatatlan, büszke és kegyetlen. Azóta volt olyan pillanat, hogy megbántam. Mostanra az idő és a képzelőerőm nagyjából befoltozta a pirosan vérző, nagy fekete lyukat szívemen. Néha még kimegyek az iwiw temetőbe, vagy a myvip temetőbe és elgyászolom újra azt a szerelmet. Már könnyek nélkül, kiegyensúlyozottan. Mert most már újra élek és újra érzek.
Akkor megtanultam, hogy két kis lépéssel nem lehet átugrani a szakadékot. Egy nagy kell, aztán vagy beleesel, vagy átérsz. Ha átérsz, a landolás biztosan fájni fog, de a a fájdalom majd elmúlik, aztán tovább ballagsz és a következő szakadékot már sokkal bátrabban ugrod át.
